Amire egy szegedi egyetemistának mindenképpen szüksége van

A Szegedi Tudományegyetem Magyarország egyik legjobb színvonalú egyeteme, ahol sokoldalú emberek tanulnak és tanítanak. Számos tantermen kívüli program várja az ide járó diákokat, ezek mindegyike része az iskola életének. Évente több sporteseményen, bálon és fesztiválon is részt vehetnek a hallgató. A hallgatók számára több dologra is szüksége lehet az egyetemi élet mindennapjaihoz.

Ebből a cikkből kiderül, hogy mire van szüksége egy szegedi egyetemistának.

Laptop

Bár az SZTE Klebelsberg Könyvtára Magyarország egyik legmodernebb Egyetemi Könyvtára, sajnos itt sem biztos, hogy mindig minden a rendelkezésre áll. Éppen ezért az első és legfontosabb, amire egy szegedi egyetemistának szüksége van az egy jól működő laptopra. A technika azonban még így is közbeszólhat, hiszen ezek a gépek bár hosszú ideig bírják töltöttség nélkül, az akkumulátoruk könnyen elhasználódik. Egy laptop akkumulátor vásárlása Szegeden szinte bárhol és bármikor lehetséges. Ha beszereztük a megfelelő darabot, akkor már bátran mehetünk vele előadásra, illetve a könyvtárba vizsgára készülni vagy éppen tanulni.

Sportruházat

Mivel a Szegedi Tudományegyetem sportoló intézményként is híres, így mindenképp szükség lehet egy jó minőségű sportruházatra. Ahhoz, hogy a széles választékú tevékenységekből választani tudjunk, utána kell néznünk, hogy hol szerezhetjük be az ehhez szükséges felszereléseket. Az egyetemnek köszönhetően lehetőség van ejtőernyőzni, lovagolni, jógázni vagy éppen futni és vívni. Természetesen olyan szokásos sportágak közül is válogathatunk, mint a futball vagy a kosárlabda. Ne felejtsük el megemlíteni, hogy itt tanult számos olimpiai- és világbajnok sportoló is.

Kollégium és bérlet

Nem szabad megfeledkezni a közlekedésről és a szállásról sem. A Szegedi Tudományegyetemnek nyolc kari kollégiuma van, ahova el tudja szállásolni az itt tanuló diákokat. Emellett számos lehetőség van olcsóbb vagy éppen drágább lakhatást is találni, de ha valaki ki akarja élvezni az egyetemi éveket, annak ajánlatos a megfelelő kari kollégiumot választani. Ezek többsége nincs messze az iskolától, de vannak olyanok, amelyekhez tömegközlekedést szükséges igénybe venni. Ehhez helyijáratos bérletre is szükség lehet, amivel számolni kell a költségek kalkulásánál.

Térkép

Bár manapság már sokkal könnyebben tájékozódhatunk, hiszen a GPS szinte mindenki kezében ott lapul. Ennek ellenére nem elvetendő szempont beszerezni egy részletesebb várostérképet, amelynek segítségével az első hónapokban eljutunk egyik pontból a másikba.

Összegezve:

Egy szegedi egyetemistának tehát számos dologra szüksége lehet az iskolához. Az első és legfontosabb egy jól működő laptop, amihez könnyen tud vásárolni laptop akkumulátort Szegeden. Ez segíti a hallgatót az előadásokon és az egyetemi élet mindennapjaiban. Emellett szükség van egy jó minőségű sportruházatra, hiszen az itteni kampusz az egyik legsportosabb az országban. Számos olimpiai sportoló tanult a városban. Legutolsó sorban ne feledkezzünk meg a lakhatásról és a közlekedésről sem. Szegeden számos kollégium közül válogathatnak az itt tanulók. Ehhez azonban szükség lesz városi bérletre, hiszen nem mindegyik található az intézmény közelében. Ha nehezebben tájékozódunk, akkor pedig egy térképre is szükség lehet, hátha azzal könnyebben eljutunk egyik pontból a másikba.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*